Casey Biggs a Deep Space Nineról

A Star Trek: Deep Space Nine számos olyan remek színésszel büszkélkedhet, akiknek a sorozatban nagyszerűen sikerült azonosulniuk visszatérő szerepükkel, miközben egyre jelentősebb szerepet töltöttek be a Deep Space Nine történetében. Az egyik ilyen színész Casey Biggs, hiszen beleadott apait-anyait Damar szerepébe, aki egy kardassziai tiszt, Kardasszia egyik vezetőjének bábja, majd Gul Dukat szárnyai alól távozva hőssé, majd mártírrá vált. Biggs visszatérő színészként 23 részben is feltűnt a sorozatban, először a “Return to Grace“, utoljára pedig a “What You Leave Behind” című epizódban láthattuk. Szintén ő játszotta Dr. Wykoff szerepét a “Shadows and Symbols” című epizódban, illetve a Star Trek: EnterpriseDamage” részében egy Illyriai kapitányt alakított. A StarTrek.com stábjának sikerült az előző évben egy hosszabb interjúra elcsábítani a színészt, faggatták a Star Trek idején szerzett tapasztalatiról, élményeiről, valamint Biggs mesélt jelenlegi munkáiról.

Damar karaktere eredetileg mindössze egyszer tűnt volna fel a sorozatban, igaz?

Biggs: Pontosan. Ráadásul meg is említettem, “Miért hívnak engem ide egyáltalán? Bárkit felkérhettek volna erre az egyszerű szerepre.” Egysoros dolognak, de legalábbis valami nagyon hasonlónak tűnt az egész. Mindössze annyit tudtam az egészről, hogy Marc Alaimo karakteréhez, Dukathoz kerestek egy csicskást. Majd később tudatosult bennük, milyen jót alakítok, újabb és újabb sorokat kezdtek el írni a számomra. Végül négy évig szerepeltem a sorozatban, a szerepem pedig egyre jobbá és jobbá vált. Csodálatos volt egy olyan karaktert eljátszanom, aki rosszfiúból egy birodalom vezetőjévé válik. Nagyszerű volt.

Ha jól számolok, a Deep Space Nine 23 epizódjában szerepeltél. Emlékszel még a “Return to Grace” című részre, mi volt az első reakciód?

Biggs: Sosem volt még hasonlóban részem. Azt sem tudtam, kik azok a kardassziaiak. Ekkor találkoztam először Marc Alaimoval. Ő az igazán vérbeli kardassziai. Annyit mondott, “Ne is törődj vele. Mindent elmondok, amit tudnod kell”. És tényleg jó kis epizód kerekedett a dologból. Ott voltunk azon a tragacs hajón és sikerült rátennünk a kezünket egy klingon hajóra. Úgy véltem, “Oh, ez egy jó kis történeti szál lesz”, de végül, valamilyen oknál fogva elvetették az egészet. Viszont amilyen világba belecsöppentem, leírhatatlan. Még mindig nagyon jó viszonyt ápolok a többiekkel és mélyen tisztelem a munkásságukat, képességeiket. A legtöbben klasszikus értelemben véve is képzett színészek, ami fantasztikus.

A DS9 teli volt politikai áskálódással. Elolvastad azokat a forgatókönyveket, vagy akár megnézted azokat az epizódokat, amelyekben nem szerepeltél, de szerettél volna képben lenni a következő szereplésedkor?

Biggs: Be kell vallanom, nem tettem ilyet. Mindössze csak azokat a forgatókönyveket olvastam el, amelyek engem is érintettek. Később persze azért bele-belenéztem a sorozatba. Marc és én sokat beszélgettünk. Jeff Combs és én jó barátok lettünk, Damar és Weyoun pedig az űr Bickersonsjai, vagyis én így hívtam őket. Persze mint színész, én is elvégeztem a házi feladataimat. Noha volt néhány buktató, elsőnek azt vágták a fejemhez, hogy “Nem vagy elég kardassziai”. Visszakérdeztem, “Mégis mit jelent ez egyáltalán”. “Ötletünk sincs, hogy mit jelenthet”, válaszolták. Aztán úgy döntöttem, hogy katonásra veszem a figurát, ezek az alakok igazi hazafias fickók, ez kell, hogy a szemem előtt lebegjen. Ha egész életen át szolgálsz valamit/valakit, az bizony meglátszik a viselkedéseden. Sok változtatáson esett át a karakterem, ami a legjobban tetszett, az a nagyobb humorérzék, még ha egy kicsit bizarr is volt.

Ha jól emlékszem említetted, hogy Hans Beimlernek köszönhető Damar karaktere…

Biggs: Így igaz. Akárhányszor csak megjelentem a képernyőkön, mindegy, hogy ő vagy más írta éppen a sorokat, legalább 200 dolcsit kapott érte. Legalábbis ő ezt állította. Végső soron Damar egy nagyon összetett karakterré vált. Kezdetben eléggé kétdimenziósan gondolkozott. Csak egy senki volt, aki szolgálta az ügyet. Ám amikor az Alapítók már úgy használták, mint egy bábot, benne is kialakult a lelkiismeret. Később már nem bírta elviselni, hogy kihasználják, és egy földalatti mozgalomba csöppent, majd valódi lázadóvá, hőssé vált. Ez egy olyan folyamat, amelyet igazán fantasztikus eljátszani. Ami még csodálatos volt, és sikerült belevinnem, az a belső konfliktus. Ezt akkor érzed igazán, amikor olyat teszel, amit igazából nem akarsz vagy nem hiszel benne. És amikor elég bátorságot gyűjtesz ahhoz, hogy kiállj az igazad mellett, az fantasztikus érzés. Megtiszteltetés volt mindezt eljátszanom.

Nem szeretnénk arra kérni, hogy vegyük sorra az összes epizódot…

Biggs: Hogy őszinte legyek, talán jobb is így, hiszen nem emlékszem mindegyikre.

Ezt az egyet viszont mégis fel kell tennünk: ennyi év elteltével szerinted melyik az az epizód, amely kiemelkedik a többi közül, és miért?

Biggs: Például az, amelyikben leszámoltam Weyounnal (Combs). Emlékszem arra a csodás jelenetre, amikor Weyoun belép az irodámba, elkezd zúgolódni, amire úgy reagálok, “Jobban tennéd, ha vigyázol, különben hamarosan a kilencedik Weyounnal fogok beszélgetni”. Na az a jelenet nagyon tetszett. Ott van még az is, amelyet Rene Auberjonois rendezett (“Strange Bedfellows“), ebben a részben tettem le végleg az alkoholt. Ekkor kellett azt a szörnyű kanart a tükörhöz vágnom és csak néztem, ahogy a darabok lehullanak a földre, soha többé nem kellett egy kortyot sem innom belőle. Ebben a részben tudatták velem, hogy Damarnak családja is van. Amíg ennek az epizódnak a forgatókönyvét nem olvastam, fogalmam sem volt a dologról. Weyoun csak annyit mondott, “A feleséged és a gyermeked halott.” Miután elolvastam a mondatot, csak úgy reagáltam, “Nem is tudtam arról, hogy feleségem és gyerekem lenne.” Ha ezt előbb tudtam volna, néhány esetben talán másként játszom a szerepemet.

A színészek közül vannak, akik nagyon szeretik a maszkot, a sminket, mivel segít nekik még jobban átélni a karaktert, mások viszont nagyon zavarónak tartják. Te melyik csoporthoz tartozol?

Biggs: Igazából lenyűgöző, mivel semmit nem kell csinálnod. Viszont a srác, aki a kaszkadőröm volt, egyenesen utálta. Nem tudott megmaradni benne. Egy színész számára szerintem a maszk a szabadságot jelenti. Minden szerepnél felveszel egy maszkot, ez lehet akár valódi maszk is. Csak állnod kell ott, és bízni abban, hogy amit csinálsz, felkelti a hallgatóság figyelmét. Bár azért a végére már én is meguntam, reggel négy órakor kellett kezdenem, mivel három óráig tartott rendesen feltenni a maszkot. Először még nagyon izgalmasnak és érdekesnek számított, de öt év után már csak úgy álltál hozzá, “OK, legyünk túl rajta.”

Beszéljünk egy keveset Damar haláláról (“What You Leave Behind” című epizód). Nagyszerű befejezés, egyetértesz?

Biggs: Én is mindig így nyilatkozom a találkozókon. Ha már meg kell halnod, akkor annak ez a legjobb módja. Bementem Allan Kroekerhez, a rendezőhöz. Addigra már jó barátok voltunk, így hozzáfogtam a mondandómhoz: “Allen, meg kell halnom, de itt azt írja, hogy egy jelentéktelen űrlény által. Ne már, nem halhatok meg csak így.” Kérdéssel felelt: “Szóval, akkor miként szeretnél meghalni?” Elmondtam neki az elképzelésem: “Úgy, hogy közben másik 15 ellenséggel végzek. Robbanjon szét a mellkasom, ha kell, és valakinek a karjában haljak meg.” Annyit mondott, hogy “OK.” Az egyedüli probléma csupán annyi volt a megvalósítással, hogy végül az a személy, akinek a karjában elhunytam, Andy Robinson volt. Volt még egy jelenet velem, Nanával (Visitor) és Andyvel (Robinson), amely nagyon a szívemhez nőtt, de sokan elsiklanak felette. Csak ültünk ott és vártuk, hogy elérkezzen a vég, készen álltunk a támadásra. Ha láttad azt a bizonyos kötődést Kira és Damar között, rögtön megértetted, mire készülnek.

A Deep Space Nineban egy másik ember bőrébe is bújtál, ő volt Dr. Wykoff a “Shadows and Symbols” című epizódban. Ez a Te ölteled volt, vagy a producerek kértek fel?

Biggs: Az ő ötletük volt. Úgy vélem megtiszteltetésnek vették, hogy engem kértek meg rá, pedig bárkit bevonhattak volna abba az epizódba. Egyszerre kellett Damart és Dr. Wykoffot is alakítanom, nagyszerű volt. Ugyanez történt Jeffel (Combs) is. A végén már én mondtam, hogy “Jeff, hagyjunk más színészeket is érvényesülni, rendben?” Ő játszotta még Bruntot, Weyount és azt a kék fickót, akinek nem ugrik be a neve.

Ugyazez a helyzet Vaughn Armstronggal is. Szerintem az 500-ik karakter után már nem is számolja.

Pár évvel a DS9 után visszatértél a Paramounthoz, hogy az EnterpriseDamage” című epizódjában eljátszd az Illyriai kapitány szerepét. Honnan jött az ötlet?

Biggs: Nagyon egyszerű. Felhívtak és megkérdezték, elvállalom-e. Ne érts félre, minden tiszteletem az íróké, de az Enterprise már soha nem érdekelt annyira. Annyit mondtak, “arról lenne szó, hogy egy új fajt szeretnénk bemutatni,” ilyen és olyan módon. “Ha belegondolok, mindig jó dolog valami újnak a részese lenni,” így reagáltam a felkérésre. Bementem a stúdióba, eljátszottam a szerepet, és tényleg nagyszerű dolgot lehetett volna kihozni a történetből, de többé nem tértek ki rá ezekre a lényekre. Saját véleményem szerint meg voltak lőve egy picit. Az évad feléig nem igazán tudták, milyen irányba vigyék a történeti szálat. De végül megálmodták és érdekeset alkottak.

Ha már beszélgetünk, tegyünk említést egy érdekes kapcsolatról, ami a Star Treket is érinti. Korábban elvetted feleségül (azóta már elváltatok) Roxann Dawsont (aki egy ideig Roxann Biggs-Dawson néven volt ismert). Ez még a Star Trek előtt történt.

Biggs: Roxann és én jóval azután csöppentünk bele a Star Trek világába, hogy együtt voltunk. Imádtam őt, ő is imádott engem. Viszont az életünk elkezdett ellentétes irányba haladni. Eszméletlenül tehetséges, csak sikert tudok neki kívánni. Próbálom nem nagy dobra verni az egészet, de már mindenki tudja, hogy egy ideig házasok voltunk. Viszont már egy másik nőhöz húz a szívem. Már több, mint 27 publikált receptkönyve van. Mondanom sem kell, nem szoktam éhezni.

Elárulnád mindenki számára, mivel foglalkozol mostanában, mi a helyzet az Enterprise Blues Banddel?

Biggs: Mennyi időnk is van még? Nemrég rendeztem egy csodálatos előadást, a The Elephant Mant Richmondban, Virginiában. Mesterképzés keretén belül oktatok a New School for Drama-ban (New York Cityben). Rendezést és klasszikus színészetet oktatok. Októberben a VI. Henrik első, második és harmadik részét rendeztem a New Schoolban. Nemrég vettem egy házat Kaliforniában, jelenleg két színházi társulattal is együtt dolgozom. Szerepeltem a Shameless pár korai epizódjában, abban a sorozatban, amelyben William H. Macy is játszik, remek műsor. Én vezetem a Greene Arts Foundationt New Yorkban. És igen, még mindig megy az Enterprise Blues Band. Szeretnék, hogy Európában is fellépjünk, csak az a baj, hogy mindenki LA-ben él, én pedig itt. Próbálunk többször összejönni, próbálni és megszervezni az európai utat, de ez egy nagyon komplex folyamat, mindenesetre nagyon jól érezzük magunkat, ha sikerül együtt játszani. Értem ezalatt magamat, Vaughn Armstrongot és Steve Rankint (továbbá Richard Herdet, Ronald B. Mooret és William Jonest). Tulajdonképpen a két tengerpart között cikázok és nagyon elfoglalt vagyok.

Fordította: Neb
Catching Up With Casey Biggs

Kategória: Sorozatok, Star Trek: Deep Space Nine Címke: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*